87:1 (Ének, Korach fiainak zsoltára. A karvezetőnek a Machalat szerint énekelni - az eszrachita Heman tanítókölteménye.)
87:2 Uram, Istenem, nappal hozzád fohászkodom, éjjel színed előtt panaszkodom.
87:3 Imám hatoljon fel hozzád, hallgasd meg könyörgésem!
87:4 Mert a lelkem tele gyötrelemmel, s életem közel van a holtak országához.
87:5 Azok közé sorolnak, akik sírba szállnak, olyan ember vagyok, ki a végét járja.
87:6 A halottak közt hagytak, mint kiket legyőztek, s már a sírban vannak: többé nem emlékezel és már gondot sem viselsz rájuk.
87:7 A sír mélyére vetettél, a sötétségbe, a szakadékba.
87:8 Súlyosan rám nehezedik haragod, minden hullámod összecsap fölöttem.
87:9 Barátaimat távol tartod tőlem, borzalommá tettél a szemükben. Fogoly vagyok, nem szabadulhatok.
87:10 Szemem elhomályosult a nyomortól. Uram, mindennap téged hívlak, kitárom feléd a kezem.
87:11 Tán a holtakon akarsz csodát tenni? Fölkelnek még az árnyak, hogy dicsérjenek?
87:12 A sírban emlegetik még jóságodat, és hűségedet a holtak országában?
87:13 Felfogják-e csodáidat a sötétségben, és a feledés földjén kegyelmedet?
87:14 Ám én, Uram, tehozzád kiáltok, már hajnalban eléd száll imám.
87:15 Miért veted el a lelkemet, Uram, miért rejted el arcodat előlem?
87:16 Ifjúkorom óta gyenge vagyok, s fenyeget a halál. Viseltem borzalmaidat és betegeskedtem.
87:17 Haragod tüze átjárt, a fájdalmak semmivé tettek.
87:18 Folyvást körülvesznek, mint az áradó víz, mind együtt szorongatnak.
87:19 Barátomat, bizalmasomat elidegenítetted; már csak a sötétség ölel körül.